Egy horgász számára fantasztikus élmény, amikor a telihold, vagy éppen a felkelő Nap fényében előtűnik egy ezüstösen csillogó hal a mélységből; s közben hajlik a bot, szól az orsó fékje. Ezért érdemes kint tölteni a vízen egy éjszakát, illetve kora hajnalban kelni. Szerencsére több időszak is van egy évben, amikor hatványozottan jók az esélyeink a csíkos ragadozóval való találkozásra.

 Saját tapasztalataim alapján két alkalmat emelnék ki. Az egyik a tavaszi küszívás, amelynek pontos időpontja évről évre változhat; és több hétig eltart. Ilyenkor minden ragadozóhal, az angolnától a harcsáig a partközelben, a milliónyi kishal között keresi napi betevőjét. A mólók, kövezések, pataktorkolatok, homokfövenyek mind-mind jó horgászhelynek számítanak ilyenkor. Különösen sok kishal ugrálása, ficánkolása látható és hallható ilyenkor a balatoni vitorláskikötőkben, amelyek területén ennek megfelelően nagy számban vannak jelen a rablóhalak. 

   Ilyenkor többnyire nem kell megérzéseinkre támaszkodni a süllők tartózkodási helyét illetően, hiszen egyértelműen jelét adják vadásztevékenységüknek: vízfelszíni kaffanások (amennyiben közvetlenül a vízfelszínről vadássza le a süllő az áldozatát), illetve szétrebbenő kishalak (amikor mélyebben vadászik a rablóhal) árulkodnak a ragadozó jelenlétéről. 

   Két módszert emelhetünk ki, amelyekkel érdemes próbálkozni ebben az időszakban: úszózás és pergetés. Úszózni leginkább élő kishallal szoktam; a rablások közelébe dobva a szereléket, és/vagy a kikötőmóló kövezése elé (a part közelébe, attól akár 1-2 m-re) helyezve az úszót. Csúszó úszós szereléket használok, nagyjából 5-10 g-os úszókkal. A horgot a küsz orrába, vagy farokuszonyához tűzöm (előbbi esetben természetes lesz csalihalunk mozgása, az utóbbi módszer esetén pedig általában vonaglik, remeg). Mivel nem dobunk nagyot, elegendő egyszer áttűzni a horgot. Az eresztéket érdemes variálni, ha vannak felszíni rablások, akkor 15-20 cm-nél hosszabbat nem érdemes beállítani. Ne használjunk túl nagy horgot, viszont fontos, hogy tűhegyes legyen és jó minőségű anyagból készüljön. Hosszúszárú, vékonyhúsú, kimondottan süllőzésre ajánlott darabokat válasszunk. Az ideális botméret körülbelül 3,5-4 m (a dobósúly felső határa nagyjából 40 és 80 g közé essen); az orsó 30-40-es, a féke jól működjön. Damilból jó minőségű 25-öset érdemes használni, ezzel minden körülmények között biztonsággal kivehetjük süllőnket. A napszakok közül a kora- és késő estét emelhetjük ki eredményesség szempontjából, de az éjszaka folyamán is bizakodva várhatjuk a csíkos rablókat. Viszont fontos szem előtt tartani, hogy - nem csak a tavaszi-nyári időszakban, hanem mindig -, hogy a süllők éjjel ciklikusan táplálkoznak, az egymás utáni kapások perceit rendszerint üres órák váltják. Természetesen az eredményesség sok mindentől függ: időjárás, kishalak mennyisége, vízhőmérséklet, stb.

   Ha a pergetés mellett döntünk, a wobblert javaslom, egész pontosan két típust: Rapala Shallow Shad Rap, és Salmo Hornet (előbbiből 7, utóbbiból 4 és 5 centis változat). A Shad Rap-et kis rántásokkal vezetem (nagyon kis szünetekkel, hogy ne emelkedjen a felszínre, s mgé az is fontos, hogy ne legyenek túl hosszúak a húzások), a Hornetet pedig csak egyszerűen húzom, közepes tempóval, felfelé tartott bottal. Ez utóbbi nagyon fontos, egyébként a wobbler mélyre tör, a süllők „vadászterülete” alá. 

   Ha rosszabb idő van, és/vagy nem látunk rablásokat, akkor a süllők búvóhelyét kell „megvizsgálnunk”. Én például ilyenkor közvetlenül egy stég mellett szoktam jó mélyre húzni a wobblert, s a kapás általában nem marad el. Persze ehhez nem csupán egy alkalmas búvóhely, hanem viszonylag mély víz kell (2 m körüli vagy annál több).

   Természetesen fenekező módszerrel is lehet süllőket fogni, tavasztól késő őszig. Rengeteget lehetne írni a megfelelő időszakokról, helyekről, taktikáról. Azonban ebben az írásban saját tapasztalataimra helyezem a hangsúlyt. Így a késő őszi horgászatokról közlök pár gondolatot. Amikor már nagyon lehűl a víz, éjszakánként ázunk-fázunk a hidegben, akkor a süllők csapatokba állnak össze, és a sikeres horgászat rendszerint komoly mennyiségű hal kifogását jelenti (olykor 10-20, néha akár ennél is sokkal több). Ilyenkor fenekezni érdemes. Kétféle szereléket használok. Az egyik végólmos – iszapos meder esetén tirolifás -, az ólomtól nem messze van az alsó oldalelőke. A másik, oldalt kötött horog viszont messzebb, kb. 120 centire van a végólomtól, s alá egy úszótestet fűzök (pl. parafa). Így fenékközelben, és vízközt és horgászunk egyszerre – a süllőcsapat vertikális tartózkodási helye ugyanis kiszámíthatatlan.

   A bot hossza nálam 2,4-3 m, de a hosszabb is jó lehet, ha valakinek az áll kézre.

   Hol keressük ilyenkor a süllőket? Tapasztalataim szerint a parttól nem messze (akár 100 m), csónakból horgászva lehetünk igazán eredményesek. De egy kikötő is jó lehet. Érdemes érdeklődni a többi horgásznál, illetve kapástalanság esetén viszonylag sűrűn váltogassuk horgászhelyünket. Este, éjjel, illetve hajnalban érdemes próbálkoznunk. Ha borús az idő, akkor a reggeli kapásidőszak kitolódik; sőt, akár napközben is lehetünk sikeresek.

   Csalinak élő kishalat, és halszeletet is használhatunk. Nekem az élő és a fűzött hal a két kedvenc csalim.

   A balatoni süllőzésnek nagyon sajátos hangulata van, amennyiben van rá lehetőségünk, érdemes a nagy tavon hajszolni e nemes rablóhal példányait. Én általában visszaengedem őket, de olykor egy-egy szebb süllő az asztalra kerül, fenséges gasztronómiai élményt nyújtva.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.